Félek,
hogy keze holnap már nem fogja kezem,
hogy szája nem csókol,
hogy karja nem ölel,
hogy hangja nem simogat,
hogy nem suttog többet szép szavakat,
hogy arcát nem látom többet,
hogy fénye nem ragyogja be életem,
hogy elfelejti majd, létezem,
hogy nem emlékszik majd a szépre,
hogy nem emlékszik majd a képre,
hogy együtt élünk meg szépet és poklot,
míg a végére a halál nem rak pontot.
Félek,
de ami volt elmúlt,
a félelem mély kút,
fájdalom kísér csak utamon,
fáj, mert tudom, elhagyom.
Félek,
hogy keze többet nem fogja kezem,
hogy szája többet nem csókol,
hogy karja többet nem ölel,
hogy hangja többet már nem simogat,
hogy többet nem suttog szép szavakat,
hogy fénye többet nem ragyogja be életem,
hogy elfelejti azt is, valaha léteztem.
