Nem tudom hogy kezdődött. Tán szemed kútjának mélysége, szád lágy vonala, ahogy hajad arcodat keretezte, talán csak a feromonok, már mindegy is. Rám néztél és elgyengültek térdeim, rám mosolyogtál és meghalt örökké fiatal lelkem egy darabja. Belül zokogtam. Sirattam az elmúlt fiatalságot, a szabadságot, sírtam a családom, az élet során gyűjtött javaim miatt. Mind egy-egy bilincs volt, melyek életemhez kötöttek, tőled elválasztottak. Nem, nem a korkülönbség zavart, sokkal inkább az évek súlya, mely vállaimra nehezedett, a tapasztalat, amit megéltem, amit neked még meg kell élned. Azt hiszem, szerelmes vagyok újra, talán utoljára, kamaszosan, a legédesebb és egyben leggyötrőbb módon, örökre beteljesületlenül.
Szerelem
2011.12.04. 19:15 annyi amennyi
Szólj hozzá!
Címkék: fájdalom szerelem
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ulokesmeselek.blog.hu/api/trackback/id/tr553437214
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.