Némán, mint a sziklák,
figyelek rád,
lesem szavad, mozdulatod,
hogy elmond, amit nem tudhatok,
mesélj fákról, bogarakról,
mindenről, mi elvarázsol,
mindről, mi szívednek kedves,
ahogy pillangó repdes,
szádról szavak szállnak tova,
s lelkembe hatol a csoda,
ami Te vagy, csak Te, az éned,
egy angyal, ami benned éledt.
Régen, mikor még nem éltem,
nem tudtam csak reméltem,
hogy eljön ez az angyal,
velem lesz és megvigasztal.
Megfogja kezem, rám néz,
édes szavakat súg, mint a méz,
elhozza nekem a tavaszt,
s ahogy a szerelem elhamvaszt,
elfelejtek mindent, nem lesz csak Ő,
se bánat, se a szívemen kő,
csak Ő, csak Ő, csak Ő!
