Boldogság és bánat
kézen fogva járnak,
itt vannak bennem ketten,
szétszaggatják a lelkem.
Nem tudom már jó vagy rossz,
hogy én vagyok e gonosz,
hogy önzőn vágyom a jóra,
hogy lépek, mielőtt éjfélt üt az óra.
Hiszem, hogy az élet,
többet adhat, mint remélek,
hogy elmúlhat a fájdalom,
hogy barátom lehetsz utamon.
Dönteni könnyű, de tenni nehéz,
szívemet szorítja egy kemény kéz,
kimondani végre a szót, vége,
csak remélni tudom megérte.
De a veszteség ott marad bennem,
örökké égetni fogja lelkem,
akkor is, ha a boldogság megtalál,
emléked megmarad, míg elvisz a halál.
