Az ütközés kemény volt. Hátulról, kicsit oldalról szállt belém valaki. Hallottam a reccsenést, a görbülő fém nyikorgását, a műanyag szilánkok fröcskölését. Ezer dolog futott át az agyamon. Megöltem valakit, nem adtam elsőbbséget, piros volt a lámpa, volt egyáltalán lámpa? Nem, tuti nem volt, se lámpa, se tábla. Balról jött az autó, tehát Ő nem adott elsőbbséget.
Csak ültem, nem akartam kiszállni. Új autó, nem akarom látni mi lett belőle, azt hiszem, örökre itt maradok, és megpróbálok úgy tenni mintha semmi sem történt volna. Lehúzom az ablakot, a betétlapot elkérem és megpróbálok a garázs sötétjéig elvánszorogni. Aztán ha úgy érzem, hogy fel tudom dolgozni az élményt, akkor néhány nap, esetleg egy hét múlva kimegyek, és felkapcsolom a lámpát. Nem, ebbe bele sem akarok gondolni.
Ülök csöndesen, kipróbálom az ablakemelőt, működik. Várom, hogy az állat, aki összetört végre odaérjen. Él egyáltalán, nem kéne megnézni – fut át az agyamon. Á, szarni rá, ha meghalt megérdemli az új autómért cserébe.
Szemem sarkából látom, hogy közeledik valaki. Egy kedves arcú szőke lány az, akkora monoklival, ami fél Louisianát betakarná. Csendben készülök, gondolkozom, hogy mit reagáljak, amikor azt mondja, ne haragudjon. Semmi nem jut eszembe, legszívesebben kitekerném a nyakát.
A szőkeség odalép az ablakhoz, arcán a monoklitól kicsit groteszk a mosolya. Elkezdem sajnálni, látom, hogy vérzik a karja. Már tudom, elnézést kér, én pedig kiszállok, megvigasztalom és megpróbálok nem nézni a kocsim felé.
Vártam a mondatot, az elnézést kérést, de helyette egy adag nyál jött és egy határozott jobbegyenes. Mielőtt elájultam csak ennyit hallottam: Kapd be köcsög!
Pintér Gabinak, aki az előbb azt mondta, hogy kell írnom egy történetet, aminek a címe Kapd be kötsög. Ez lett belőle. Így lett Gabiból múzsa. ;)
